Hiszem, hogy mindenki megérdemli, hogy kiteljesedjen, megélje a belső iránymutatást és emelt fővel járjon saját útján. Ez a meggyőződésem vezet a Kahi Life Coaching alkalmazása során.
2011-től kutatom azokat a módszereket, amik az ember segítségére lehetnek, hogy rendbe tegye az életét. Kezdetben én is arra törekedtem, hogy megértsem egyáltalán mi történik velem, miért nem vagyok boldog és kiegyensúlyozott. Rengeteg könyvet elolvastam, számos tanfolyamot végeztem el és kis lépésekkel kerültem közelebb önmagamhoz, az igazi valósághoz, a tudatossághoz. A Kahi azonban hihetetlen áttörés volt. Végre nem az elmémet etettem. Egyik technika és út sem jobb vagy rosszabb, mindössze másképp működik, más a sebesség és más a mélység.
Több mint 15 Kahi tanfolyam és workshop során gyarapítottam ismereteimet, de a valódi megtapasztalás mindig azokkal az emberekkel történt, akik hozzám fordultak segítségért. Épp ezért már a tanulási folyamat alatt is bőségesen gyakoroltam, hogy minél több tapasztalatra tegyek szert. Minden élethelyzet egyedi, ezért a kezelések során sosem sablonokkal dolgozom. Azt a támogatást nyújtom, amire az adott pillanatban szükséged van. Persze vannak alapok, van egy meghatározott irány, ám a személyre szabottságra nagy hangsúlyt fektetek.
Azért, hogy tartós változás, átalakulás történjen benned, Ahhoz, hogy valódi változás történjen benned, bizalomra és biztonságra van szükség. A lehető legnagyobb odafigyeléssel, empátiával és tisztelettel kísérlek az utadon. Ha már a Kahi az egységről szól, mást nem is tehetek, mert számomra fontos, hogy mi is egységben legyünk.